nyelvi nap

 

 

Melyik iskolába írassam gyermekemet?
Melyik nyelvet válasszam neki?

- fogalmazódik meg már most nagyon sok szülőben a kérdés.

 

A Derkovits Gyula Általános Iskola szeretné megkönnyíteni november 16-án, szombaton megrendezésre kerülő programjával a nagycsoportba járó óvodások szüleinek döntését.
A délelőtt 10 órakor kezdődő programon nem csak nyelvoktatási módszereinkkel ismertetjük meg a hozzánk ellátogató gyerekeket és szüleiket, hanem a legmodernebb technikai eszközünket, az interaktív táblát is használhatják. A számítógép napjainkban már az óvodásoknak sem ismeretlen. Szívesen alkalmazzuk a nyelvoktatásban is. Mint látni fogják - sok lehetőség rejlik ebben, az iskolánkban széles körben alkalmazott eszközben, és kollégáink mind a német,
és az angol nyelv oktatásában, mind pedig a többi tantárgy tanítása során szívesen használják.

A technika mellett természetesen fontosnak tartjuk a játékos, kommunikációközpontú módszereink bemutatását is. Mindezekkel a gyermekek életkori sajátosságainak, érdeklődési körüknek megfelelő témákat dolgozunk fel. 
 

Szeretettel várjuk az érdeklődő nagycsoportos óvodásokat és szüleiket!
(A program kb. 12 óráig tart.)

Január 2018
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Február 2018
H K Sze Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4
Ma 2018. január 22., hétfő, Vince és Artúr napja van. Holnap Zelma és Rajmund napja lesz.