Karácsonyi gyűjtés a Kárpátalján élő gyerekek számára, valamint a rászorulóknak


Karitasz

 

Karácsonyi gyűjtésre hívtuk iskolánk tanulóit, a szülőket, intézményünk munkatársait, dolgozóit. Az osztályfőnökök, valamint iskolánk Diákönkormányzata csatlakozott a szombathelyi általános iskolák közül elsőként a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász karácsonyi adománygyűjtő akciójához. Az ötlet meglágyította a szíveket, segített bennünket is ráhangolódni az év legmeghittebb ünnepére. Sok adomány érkezett a tanulóktól, a szülőktől, pedagógusoktól, melyeket ez úton is tisztelettel köszönünk. A hozzánk érkezett ruhaneműket, játékokat, könyveket, tartós élelmiszereket 2 alkalommal szállítják el a Karitász munkatársai. Egyrészt december 13-án apróbb játékok, plüssfigurák kerültek a Kárpátalján élő gyerekek hátizsákjaiba.

 

karitasz

 

A Szombathelyi TV december 13-i adásában beszámolhattunk kezdeményezésünkről: http://www.tvszombathely.hu/hirek/szombathely-ma---2017-december-13

 

Másrészt december 20-án 13.00-kor veszi át a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója, Tuczainé Régvári Marietta tőlünk az összegyűjtött és elkészített ajándékcsomagokat egy rövid ünnepi műsor keretén belül.

 

A Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola diákjai, tanárai, közössége nevében köszönetet mondunk mindazoknak, akik az idei évben támogatták adományaikkal a Kárpátalján élő gyerekeket és a rászorulókat. Ezúton örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az adományok célba értek, jó helyre kerültek. Felemelő érzés, szép példája mindez az összefogásnak, az emberi szív nagyságának. Képek az adományok célbajutásáról.

 

A vaol.hu galériája: https://www.vaol.hu/galeria/derkovits-iskolasok-adomanyai/

Az adomáynozásról a Szombathelyi Televízió is beszámolt: http://www.sztv.hu/hirek/nagyvallalati-es-iskolai-adomanyok-20171221

Saját galériánk képei: GALÉRIA

KARITASZ 2

 

Köszönettel és tisztelettel:

Móroczné Bölcskei Györgyi és Boncz Balázs
osztályfőnöki mkvez. DÖK segítő tanár

Január 2018
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Február 2018
H K Sze Cs P Szo V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4
Ma 2018. január 22., hétfő, Vince és Artúr napja van. Holnap Zelma és Rajmund napja lesz.